Program kezdete : 2019-11-13 10:00
Tudta Ön?
Hazánkban hozzávetőleg 60000 olyan – statisztikailag kimutatható – ember él, aki esetében indokolt lenne a szemész szakorvosi ellátás, a megfelelő segédeszköz használata.
A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete, valamint az egyesület Informatikai, Segédeszköz és Akadálymentesítési Bizottsága elkötelezte magát, hogy egy olyan fórumot hozzon létre, amely segítségével a segédeszközökre szorulókat, az eszközök fejlesztőit, gyártóit és forgalmazóit egy helyen összegyűjtve nyújtson segítséget a rászorulóknak. A rendezvényen kipróbálhatóak a beszéddel, tapintással segítő eszközöktől a látásjavító felszereléseken át az egyszerű, vakon jól használható, mindennapi tárgyakig sok minden, ami az életminőség javulását nyújtja a rászorulóknak. A széles választékot felvonultató kiállításhoz kapcsolódó konferencia előadóinak ahhoz biztosítunk lehetőséget, hogy legújabb fejlesztéseiket, készülékeiket bővebben, egy-egy előadás keretében mutathassák be az érdeklődőknek. A rendezvényen a regisztrált résztvevők nyereményjátékon vehetnek részt, ezen kívül az egyedül érkező látássérült látogatókat kísérőszolgálattal segítik aktivistáink a kiállítás helyszínén, valamint a rendezvény egyéb helyszínei közti közlekedésben.
Idén új kiállítókkal, érdekes előadásokkal ismerkedhetnek meg, melyek a legújabb magyarországi segédeszközöket és fejlesztéseiket mutatják be! Folytatjuk 2017-es előadássorozatainkat, mely segítségével olyan lehetőségekkel, szolgáltatásokkal ismerkedhetnek meg, melyek a szabad információhoz jutást könnyítik meg a mindennapokban!
Ne hagyja ki az idei LESEK rendezvényt, hiszen számos érdekes és hasznos információ birtokába kerülhet.
Hogy milyen új kiállítókkal és témákkal találkozhat? Azt eláruljuk a LESEK (www.lesek.hu) weblapján.
Jöjjön el! Vegyen részt rendezvényünkön, ha Ön érintett, de szívesen várjuk akkor is, ha ismerősei, barátai, családtagjai körében tud érintett személyről. Szívesen látjuk akkor is, ha a téma iránt érdeklődik, akár fejlesztő, forgalmazó, gyártó, esetleg szolgáltatóként.
Látogassa meg rendezvényünket 2019. november 13.-án 10–16 óra között a XIV. kerület Hermina út 47 szám alatt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székházában! Találjuk meg közösen az Ön részére leginkább megfelelő megoldásokat! Térjen haza egy hasznos segédeszközzel, hasznos információkkal! Alakítson ki új kapcsolatokat, szerezzen új barátokat rendezvényünkön!
Tisztelettel és szeretettel hívja és várja önt a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete, valamint az egyesület Informatikai, Segédeszköz és Akadálymentesítési Bizottsága
A rendezvény ideje: 2019. november 13. szerda délelőtt 10 órától 16-óráig. Helyszíne: Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 1146 Budapest Hermina út 47
A rendezvény szervezője: Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete, valamint az egyesület Informatikai, Segédeszköz és Akadálymentesítési Bizottsága
Megközelíthetőség:
BKV járatokkal történő megközelíthetőség: 5, 7, 7E, 107, 110, 112, 133, 233, 239 busz Zugló vasútállomás (Hungária körút) megálló, majd 72 trolibusz Közlekedési Múzeum megálló, vagy 7, 7E, 107, 110, 112, 133, 233, 239 busz Zugló vasútállomás (Hungária körút) megálló, majd 1-es villamossal Erzsébet királyné útja, vagy 70, 74 trolibusz Közlekedési Múzeum megálló Autós megközelíthetőség az alább látható térkép segítségével:
Nagyobb térképre váltás A rendezvény menete:
Érkezéskor a portán – felmerülő igény esetén – munkatársaink nyújtanak segítséget a helyszínek megtalálásában. A kiállító cégek a Hermina teremben mutatják be segédeszközeiket. A rendezvény ideje alatt a portán ruhatár üzemel. Az épületben működő büfé is várja kedves vendégeit. A kiállító cégek és termékeik: • Alko-soft Szolgáltató Nonprofit Bt • eRikkancs • Egér videónagyítók, • Kézi videónagyítók, • Magyarul beszélő Daisy MP3 lejátszók, • Braille, magyarul beszélő, kontrasztos órák, • Braille tábla,
• Braille kijelző, • Dymo feliratozó, • Elem teszterek. Informatika a Látássérültekért Alapítvány • JAWS, • MAGic, • ZoomText, • BeLin, • DEX, • Mobil telefonos képernyőolvasó és nagyító szoftverek, • Focus Braille kijelző, • TOPAZ olvasóTV, • ONYX dokumentum- és távolság kamera, • RUBY digitális kézi nagyító, • Plustek Opticbook 3800 lapolvasó. • Android és Iphone okostelefonok Labrador Kft. • Elektronikus nagyító eszközök, • Kézi LED megvilágítású nagyítók aszférikus lencsével Láthatár Bolt • A segédeszközboltban található eszközök. • Vakos játékok MVGYOSZ segédeszközbolt • A segédeszközboltban található eszközök. • Vakos játékok Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Saját gyártású Braille, hangos és nagybetűs kiadványok.
A kiállítás ideje alatt a portával szemben lévő kis előadó teremben más-más kiállító cég és előadó tart előadást, látássérülteket érintő témákban.
Megnyitó:
• 10:00 – LESEK konferencia és segédeszköz bemutató megnyitója – Borai Botond a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete Elnöke. • 10:05 – Dr. Nagy Sándor a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége elnökének megnyitója. • 11:00 – 15:00 Látássérülteket érintő előadások megtartása.
Az előadások témái és időpontjai: • 11:00 – Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége – Távszem – Előadó Nagyné Berke Mónika
• 11:40 – Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége – OrCam szemüveg bemutatása – Előadó Angyal Gábor • 12:20 – Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége – CaretechIndependent, fehérbot kiegészítő akadályjelző készülék bemutatása – Előadó Angyal Gábor • 13:00 – Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete. – Külföldről hozott szolgáltatások látássérülteknek- Előadó Nemes-Nagy Tünde elnök. • 13:40 – Informatika a Látássérültekért Alapítvány –Informatika az önállóságért – Előadó Szuhaj Mihály, Herczeg Lajos • 14:20 – Alko-soft Nonprofit Bt. – eRikkancs újratöltve – Előadó Dvariecki Bálint, Ócsvári Áron • 15:30 Nyeremény sorsolás
A nap folyamán 11:45 és 13:45 órai kezdettel 15 perces időtartamra lehetőség nyílik az épületben üzemelő Távszem „főhadiszállás” megtekintésére, a munkafolyamatok megismerésére. Aki szeretne részt venni a bejáráson, keresse a szervezőket, segítőket.
Nyereményjáték:
A látogatók között a nap végén, nyereménysorsolás keretén belül értékes ajándékokat sorsolunk ki, amelynek tartalma a kiállító cégek jóvoltából állt össze, akiknek ezúton is köszönjük a segítségüket! A nyeremények összértéke több mint negyedmillió forint. A sorsolás 15 óra 30 perc kezdettel a Hermina teremben lesz. Biztosak vagyunk abban, hogy több szerencsés nyertes, számára hasznos ajándékkal fog hazatérni!!!
A sorsoláson való részvétel feltételei:
Mindenki részt vehet a sorsoláson, aki érkezéskor regisztráltatja magát, majd a Nyereménysorsolás kezdete előtt a megfelelő urnába bedobja a regisztrációs lapját. Idén is külön urnából húzzuk a gyengénlátóknak és vakoknak hasznos ajándékokat, majd a legvégén a bárki által használható eszközöket a két urna összeöntését követően sorsoljuk ki. Változás a korábbi évekhez képest, hogy amennyiben nincs jelen a kisorsolt nyertes, akkor a nyereménytárgyat újra sorsoljuk. Ha nem szeretne lemaradni a nyereményről, akkor javasoljuk, várja meg a rendezvény végét.
A sorsoláson nem vehetnek részt a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének munkatársai, rendezvény szervezői, a kiállító cégek, valamint a rendezvényhez szorosan kapcsolódó személyek. Mindenkinek sok szerencsét kívánunk! Várunk minden kedves érdeklődőt a LESEK 2019-es rendezvényére!