Barion Pixel

KIRÁNDULÁS ZEBEGÉNYBE – 2023. ÁPRILIS 23-ÁN – A VGYHE TURISTA SZAKOSZTÁLYÁNAK SZERVEZÉSÉBEN

Program kezdete : 2023-04-23 8:45

A VGYHE Turista Szakosztálya kirándulást szervez Zebegénybe és környékére. Indulás 2023. április 23-án vasárnap reggel vonattal a Nyugati pályaudvarról Zebegényig. Találkozó 8-óra 45-perckor a Nyugati Pályaudvar főbejáratánál. Indulás a 9-óra 8-perckor induló vonattal, a jegyeket mindenki maga intézi. Érkezés vissza Pestre a késő délutáni órákban.

Meglátogatjuk a Farkas Vince által alapított múzeumot, ahol látássérült társaink megtapinthatják a kiállított tárgyakat. Ezt követően lemegyünk a Duna partjára, ahol büféből vagy hátizsákból hozott élelmünkből megebédelünk. Majd 13-órakor elindulunk gyalog a Duna partján zöld környezetben, kényelmes bicikliúton Szobra, ami kb. 2-órás séta lesz, a tempónktól függően. Közös elhatározás alapján a közelben található Márianosztrán megnézzük a templomot, ahová terveink szerint kisvonattal mennénk el, majd visszautazás Szobról vonattal a Nyugati pályaudvarra. Ez egy egésznapos túra terve. A gyaloglást ki lehet váltani vonattal is, igény szerint, a visszautat mindenki maga dönti el. Kapcsolattartó: Czuth Gáborné – szakosztályvezető:

+36/30 492-2041 Számítunk részvételére.

Üdvözlettel,

A Turista Szakosztály vezetősége.

Megosztás