„ÉDES JÉZUS LÉGY VENDÉGÜNK!”

Program kezdete : 2016-12-10 16:00

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének Horizont Kultúrcsoportja 2016. december 10.-én 15 órai kezdettel rendezi hagyományőrző karácsonyi jótékonysági koncertjét, melyre szeretettel meghívja és várja a nagyérdemű közönséget és érdeklődőket.

A rendezvény helye: 1146 Budapest Hermina út 47. MVGYOSZ Székházának Hermina Terme.

A rendezvényre a belépés díjtalan!

A rendezvény célja a segítő jó szándék, mert jónak lenni jó, kapni nagy öröm, de adni még nagyobb öröm. E programunk 2008 óta kerül minden Adventkor megrendezésre. Célja pedig, hogy olyan családokat segítsünk a becsület kassza által befolyt pénzből, akik egy vagy több fogyatékos gyermeket nevelnek, vagy pedig vak szülők egy vagy több gyermeket, vagy egyedülálló sülők nevelnek egy vagy több egészséges, illetve fogyatékkal élő gyermeket.

A műsorban közreműködnek:

A B-A-Z megyei Horváth Attila Kórus

Bíró József zenész és Rabóczki Gyuláné Marika énekes (Eger)

Várvölgyi János zenész (Tatabánya)

Flamich Mária – ének

Molnár-Pataki Mónika ének tanár – ének

Rédai Tímea – ének

Nagy Krisztina – ének

Kovács Judit – fuvola

Hoó Zoltán – szintetizátor

Vers és próza: Borsodi Zsuzsa, Nagy Krisztina, Kovács Jánosné, Tóth Péter Pál

Műsorvezető: Bereczk Istvánné

Minden érdeklődőt szeretettel és tisztelettel várnak a Szervezők

Megosztás