Barion Pixel

Időutazás Budapest múltjában – Élménybeszámoló a Time Machine Budapest kiállításról

A képen nyolc ember látható, egy boltíves, téglás fal előtt. Az emberek különböző korúak és öltözékűek. Az egyik személy steampunk stílusú öltözetben van, kalapban és szemüvegben. Néhányan napszemüveget viselnek, és különböző pózokban állnak vagy ülnek. Hátul fogaskerekeket ábrázoló dekoráció található.

2025. július 3-án délután kis csoportunkkal részt vettünk a Time Machine Budapest immerzív történelmi kiállításán, és bátran mondhatjuk, felejthetetlen időutazásban volt részünk.

A program egy egyedülálló, Nikola Tesla titkos jegyzetei alapján megalkotott „időgéppel” indult, amely nemcsak vizuálisan volt lenyűgöző, de azonnal megalapozta a különleges hangulatot is. Innen egy történelmi utazásra indultunk, amelyben szó szerint beléptünk Budapest múltjába, nem, mint kívülálló nézők, hanem mint aktív résztvevők.

A kiállítás díszletei, fényei és hanghatásai elképesztően részletgazdagok voltak, olyan érzésünk támadt, mintha valóban ott lennénk az 1800-as évek elegáns szalonjában vagy a forradalmak izzó pillanataiban. A különféle korszakokat emberi történeteken, naplórészleteken és személyes visszaemlékezéseken keresztül ismerhettük meg, ami különösen meghatóvá és személyessé tette az élményt.

A 20. század viharos fordulópontjain is végighaladtunk, miközben új nézőpontból láthattuk, hogyan alakult az a város, amelyben ma élünk. A kiállítás érzékenyen, mégis lenyűgöző módon hozta közel hozzánk a múlt eseményeit, megelevenítve a történelem sokszor elfeledett, de sorsformáló pillanatait.

A látogatás végén közösen beszélgettünk az élményeinkről, mindannyian úgy éreztük, hogy a kiállítás nemcsak látványos volt, de érzelmileg is megérintett bennünket. Jó volt együtt átélni ezt az utazást, amely emlékeztetett minket arra, hogy Budapest múltja nemcsak történelem, hanem élő örökség.

Az egyik résztvevőnk így fogalmazta meg élményeit:

„Az Időutazás Budapest múltjában valóban egy időutazás volt, igen hűen kialakított helyszíneken és interaktív megoldásokkal, bevonva a MI nyújtotta lehetőségeket is. A fejhallgatóval biztosított narráció hűen követte a megjelenített látványt, nem simán felolvasás volt, hanem – szerintem – színészek bevonásával mindig a megfelelő szinkronhang volt hallható. A dolgozók kedvesek és türelmesek voltak, igényeinknek megfelelően próbálták a legtöbb lehetőséget biztosítani az élményhez.”

Ez a visszajelzés is megerősítette, hogy a kiállítás nem csupán informált, hanem valódi élményt is adott mindannyiunknak.

Török-Zselensky Eszter

kulturális szervező

Megosztás