A jó idő beköszöntével elérkezett a kitelepüléses programok időszaka is. Kollégáink az elmúlt hónapokban három olyan rendezvényen is részt vettek, ahol az érdeklődők játékos, interaktív formában ismerkedhettek meg a látássérülés témájával és egyesületünk munkájával. Április 25-én a nagykőrösi Szent György Napi Forgatagon és Virágvásáron jártunk, május 30-án az I. Taksonyi Egészségnapon találkozhattak velünk az érdeklődők, június 13-án pedig a Diverse City Inclusive Day Roadshow második állomásán vettünk részt a Caireen Alapítvány meghívására. A kitelepülések során – ahogy az lenni szokott – a gyerekek bizonyultak a legaktívabb résztvevőknek. Nagy lelkesedéssel próbálták ki adaptált játékainkat és töltögették a vakvezető kutyákról szóló kvízünket. A felnőtt érdeklődők számára látásegészség megőrzésével kapcsolatos kvízzel is készültünk, amely jó alapot adott a beszélgetésekhez. Több helyszínen a Braille-írás is sokakat vonzott: Taksonyban különösen emlékezetes volt egy lelkes gyógypedagógus hallgató kitartása, aki a Braille tábla és pontozó használatával, valamint a pontírás olvasásával is megküzdött. A Roadshow egyik igazi sztárja pedig a Braille írógép lett, míg a tapintható térkép méltó kihívóra talált egy földrajz szakos egyetemi hallgató személyében.
Köszönjük a meghívást minden szervezőnek és érdeklődőnek – reméljük, a nyár folyamán még sok hasonló találkozásban lesz részünk!
(Bencze Ivett és Sápi Dóra)





