„Borban az igazság, borban a vigasz!” – Borkóstolón járt a Horizont Ráckevén

„A képen egy étterem belső tere látható. A teret fagerendák díszítik a mennyezeten, és egy falon egy nagyméretű állóóra figyelhető meg. A tér több asztalt tartalmaz, melyeken vendégek ülnek, és hátterében egy pincérnőt láthatunk piros felsőben. Középpontban három személy látható, akik egy vörös-fehér kockás terítővel borított asztalnál ülnek, úgy tűnik, éppen lakomáznak. Az asztalon több tárgy látható: egy kosár süteményekkel, üres poharak, egy üveg bor, és egy tányér. Egy kéz is látható, amely egy üvegpoharat tart, tele valamilyen áttetsző folyadékkal, feltehetően alkohollal. Az asztalon egy virágcsokor is helyet kapott, ami tovább emeli a kompozíció hangulatát. Az egész jelenet otthonos, baráti hangulatú étkezést tükröz.” (A kép leírását a ChatGPT készítette.)

A VGYHE Horizont Kultúrcsoportja 2024. március 23-án borkóstolót szervezett Ráckevére, az Erdős pincészetbe.

A ráckevei HÉV-állomáson már vártak bennünket a pincészet munkatársai. Erdős Bálint nem először látta vendégül a látássérült csoportot, így örömmel üdvözölte az ismerősöket, ám barátságosan köszöntötte az újonnan érkezetteket is.

A hosszú, de vidám beszélgetéssel töltött út után jólesett az üdvözlő kupica pálinka, melyből ráadást is kaphatott, aki bírta.

Még illatozva sült a hurka, kolbász burgonyaágyán, mikor megérkeztünk, így a hétféle bor kóstolása friss pogácsa kíséretében kezdődött meg száraz fehérborokkal.

Az első egy telt, vastag bor, a kemény savgerinccel rendelkező rajnai rizling volt. A tapasztaltabbak, mikor szakszerűen megpörgették a nedűt poharaikban, még a gliceringyűrűjét, a teltséget jelző átlátszó karikacsíkot is látni vélték.

Másodiknak a 2023-as évjáratú Irsai Olivér következett, mely nem töltötte be annyira az ember száját, könnyedebben csúszott, muskotályba hajló illatával bűvölte el kóstolóit.

A fehérborokat picit elhagyva ezután megízleltük a hagymahéj színű kékfrankos rozét. Erdős Bálint felvilágosított bennünket, hogy a tévhittel ellentétben a rozé nem a fehér és a kék szőlőfürtök keverése miatt kapja a színét. Elmondta, hogy csak kékszőlőből készül, de a fehérborokra jellemző eljárással: nem erjesztéssel, hanem áztatással.

Mielőtt Erdős Bálint felszolgálta a 2021-es évjáratú, a toroshoz való kékfrankos vörösbort, elmondta, hogy szőlői a kunsági borvidékhez tartoznak, mely az Alföldön helyezkedik el, ahol hegyek híján nincsenek kőzetből felszippantható ásványok a gyökerek számára, ezért könnyedség jeleit viselik magukon borai.

Ötödiknek a kékfrankostól lágyabb, fűszeresebb Cabernet franc érkezett poharainkba, mely a 2021-es októberi koraőszi fagyoknak köszönhetően kellemesen könnyed, fiatalos ízt kapott.

Az ebéd előtt még várt ránk egy csodálatos fehérbor, a zamatos, félédes Cserszegi fűszeres. Bálint igen szépen fogalmazta meg: ennek a bornak anyja a fűszeres tramini, atyja az Irsai Olivér. Bálint igen szépen fogalmazta meg: ennek a bornak anyja a fűszeres tramini, atyja az Irsai Olivér.

A fenséges torost az utolsónak felkínált édes Zweigelt kíséretében költhettük el.

A délután további részében Nagy Krisztina és Vaskó Makka szórakoztatta dalaival kis csapatunkat.

A hazafelé úton megbeszéltük, kinek melyik nedű ízlett legjobban, s azt tervezgettük, milyen ételek mellé fogyasztjuk majd el a nap végén vásárolt borocskáinkat.

Ha Ráckevén járnak, semmiképpen ne hagyjanak ki egy borkóstolót: Erdős Bálint pincészetét csak ajánlani tudom!

A beszámolót és a kiemelt képet készítette: Berta Edina

Megosztás